A Fidesz benyújtotta a kétgyermekes anyák szja-mentességéről szóló törvényjavaslatot
Koncz Zsófia számítása szerint havonta 109 ezer forint pluszbevételhez juthatnak majd az érintett nők.
Koncz Zsófia számítása szerint havonta 109 ezer forint pluszbevételhez juthatnak majd az érintett nők.
Elődje, Hornung Ágnes kormánybiztosként folytatja munkáját.
A héten elkészültek az első támogatói okiratok, az államtitkár tavasztól ígéri az első kifizetéseket.
Koncz Zsófia válaszából sem derült ki, mennyi selejtes akkumulátort termelnek az akkugyárak.
Gulyás Gergely, Koncz Zsófia, de még Wáberer György is fontosnak tartotta a három és fél kilométeres útszakasz átadását.
Megerősítéssel ér fel a szaktárca közlése, amelyben nem cáfolják, hogy az orosz forrás (részbeni) kiváltására az amerikai Westinghouse cégtől is próbálnak hasadóanyagot beszerezni a Paksi Atomerőmű működtetéséhez.
A környezet- és klímavédelem ügyek csupán helyettes államtitkári szintig jutottak.
Reagált, de nem válaszolt a szocialista pártelnök kérdéseire Koncz Zsófia.
Ez egy olyan érzés, amelyre valóban nincsenek szavak! – írta a Facebookon.
A fideszes országgyűlési képviselő még a szavazás napján is Facebook-posztban állt ki az Onga polgármesteri posztjáért induló független politikus mellett.
A következő kormányban technológiáért és iparért felelős miniszter a közlekedéspolitikát szánja a Budapesti Fejlesztési Központ eddigi vezetőjének. Palkovics miniszterjelölti meghallgatásán arról is beszélt: év végére termelhet a debreceni vakcinagyár.
A Hungexpón lesz a gyűlés, új női alelnököt is választhat a párt.
A fideszes Koncz Zsófia tavalyi kampánya idején csak a Facebookon több mint ötmillió forintot költött.
Egy szerencsi borásszal fotózkodott romantikus helyszíneken a szerencsi körzet tavaly megválasztott parlamenti képviselője.
A miniszter azt írja, még arról sem tudott, hogy a fideszes képviselőnőnek megromlott a kapcsolata a férjével.
A párt szerint csak a Facebookon többet költött a kampányban, mint amennyit összesen lehetett volna. A számvevőszéki viszgálat, akár egy évig is tarthat.
Tóth Ádám választási csalásra hivatkozva nyújtott be fellebbezést.
Az ellenzék éveken és különféle ügyeken át számon kérte a NER-t, hogy legyenek következményei a Fidesz-politikusok antiszemita megnyilvánulásainak. Majd egy nem is olyan rég még vastag antiszemita megszólalásairól elhíresült politikust jelölt a borsodi időközi választáson. Ezzel a végtelenül ostoba és elvtelen lépésével lehetetlen helyzetbe manőverezte magát az egyesült ellenzék. Vélemény.